Megint ugrálnom kell a különböző idődimenziók közt. 2018-ban éppen Borjomiban hagytam magunkat, és ezzel le is zártuk a kaukázusi etapunkat, 2017-ben viszont még mindig Kazbegiben időznénk, és hát onnan is el kellene egyszer már jönni... Emellett úgy gondolom, a sok természeti csoda helyett adhatnánk már valamit a kultúrának és a történelemnek is, most ilyen témák jönnek.

Tehát most képzeletben visszaugrok egy évet, Levanhoz és a grúz hadiúthoz, amin természetesen vissza is kellett jönnünk, legalább is egy darabig. Ugyanis Kutaiszi felé vettük az irányt, tekintve, hogy nekem hamarosan véget ért az első grúz kaland. Na de addig is, megálltunk még itt-ott, elsőként például mindjárt Goriban, ebben az amúgy tökéletesen jelentéktelennek tűnő kisvárosban, Tbiliszitől mintegy 70 km-re Kutaiszi felé. 

Gori leginkább arról nevezetes, hogy itt született Joszif Dzsugasvili, vagy ismertebb nevén Joszif Visszarionovics Sztálin, és itt található a világ egyetlen Sztálin múzeuma. Emellett a város amúgy elég régi, kb. ezer éve alapította Dávid, az építő, és van itt egy vár, ami már a 7. században is állt. Ezt mondjuk nem néztük meg, de elég sok taxi és marshutka kínál ide utakat a Sztálin múzeumnál. Gori egyébként nagyon közel van Dél-Oszétiához, ezért (vagy nem csak ezért?) a 2008-as grúz-orosz harcok során hevesen bombázták, ami a város épületeinek nagy részében kárt okozott. Ez szerintem nem nagyon látszott a városon, legalább is ha összevetem a balkáni tapasztalataimmal, ott sokkal kivehetőbbek a háború nyomai.  Újabb kevésbé ismert érdekesség Goriról pedig az, hogy az egyik testvérvárosa egyébként az ausztriai Braunau, ami pedig Hitler szülővárosa.

Nagyon vártam a Sztálin múzeumot, mert rendkívüli módon érdekelt, hogy hogyan tud a grúz nép szembenézni a minden bizonnyal legismertebb szülöttének rémtetteivel (mindamellett, hogy pl. a második világháborús szovjet sikereit elismerik). Nagyon fel is készültem a Generalisszimusz életéből, amely tudásomhoz elég sok dokumentummal szolgált a múzeum gyűjteménye - ugyanakkor összességében egy baromi nagy csalódás volt az egész kiállítás.

 Sztálin Joszif Visszarionovich Dzsugashvili néven született 1878-ban Goriban. A születési dátumát később 1881-re változtatta, azért, hogy a cári rendőrséget összezavarja. A nevét a 30-as években változtatta Sztálinra, ami ugye acélosat jelent. Egyes történészek szerint ehhez köze van a régi grúz djuga szónak, ami a "Djugashvili"-ben is megtalálható, és szintén acélt jelent. Apja egy iszákos, agresszív cipész volt, anyja egy mélyen vallásos, írástudatlan asszony, aki 16 évesen ment hozzá a férjéhez. Sztálin három testvére még fiatalon meghalt, és a Szoszónak becézett majdani diktátor volt az egyetlen, aki megélte a felnőttkort. Anyja ennek megfelelően nagyon babusgatta egyetlen gyermekét, és amikor apja egyik kocsmai balhéjuk után Tbiliszibe kellett menniük, anyja azt is kiharcolta, hogy az amúgy nagyon tehetséges, de szegény gyereke iskolába járhasson. 

Apuci hamarosan kikerült a képből, innentől anyja mosásból tartotta el kettejüket. Joszif nagyon jól tanult, rengeteget olvasott, és tanárai meggyőzték az anyját, hogy írassa be a fiút a papi szemináriumba. Itt ismerkedett meg a marxista ideológiával, Marx, Engels és Lenin korai műveivel, és hamarosan a Tbiliszi ortodox szeminárium marxista diákkörét vezette. 1899-ben eltanácsolták a papi szemináriumból a marxizmus tanainak terjesztéséért, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem futotta többet a tanulásra, ill. simán csak ki is bukhatott - nyilván a történészek nem találtak megfelelő bizonyítékot egyik állításra sem. 

Ezt követően gyorsan a grúziai illegális kommunista mozgalom oszlopos tagja lett, több tüntetésen részt vett, és a letartóztatások után egyre kiterjettebb hálózathoz tartozott, és ismertebb lett. Ekkor ismerkedett meg egyik szállásadója húgával, Jekatyerinával, akivel Sztálin hamarosan, egyházi szertartás szerint egybekelt. 1907-ben született meg Jakov nevű fiúk, de a feleség nemsokára tífuszban meghalt. Jakovot az apja Jekatyerina családjára bízta, és nem sokat törődött vele, a nevét sem vehette fel. (A háború alatt Jakov tartalékos tüzértisztként szolgált, azonban 1941 júliusában német fogságba esett. Miután a németek rájöttek, hogy kiről is van szó, felajánlották a fogolycserét Sztálinnak Paulus tábornokért cserébe, de Sztálin nem válaszolt a németek ajánlatára. Állítólag azt mondta, hogy „Nem fogok odaadni egy marsallt egy hadnagyért.” Jakov a sachsenhauseni munkatáborban halt meg, egyesek szerint két évvel fogságba esése után, mások szerint nem sokkal a háború vége előtt.)

A grúz illegális tevékenység hamarosan meghozta a gyümölcsét egy szibériai száműzetés formájában, ami olyan hírnevet szerzett neki a Pártban, hogy KB tag lett, és így kapcsolatba került Leninnel is. A száműzetést úgy kell elképzelni, hogy valakinek azt mondják, hogy mostantól Csajágóröcsögén kell laknod, eredj, keress magadnak szállást, munkát, miegymást. Sztálin is így tett, volt jópár szeretője is, akiknél állítólag hagyott is pár gyereket, de Szibéria mégsem lehetett az életcélja, és elég sokszor visszaszökött Moszkvába is. Pl. 1917-ben is épp egy szibériai "utazásról" tért vissza, amikor -hoppácsak- kitört a forradalom. Állítólag Sztálin egyáltalán nem is vett részt a dologban, mert nem is nagyon tudott róla, persze, utólag nyilván minden fontos fotóra odaphotoshopolták. Mindenesetre mivel KB tag volt, így a kialakuló szovjet államban egyre nagyobb befolyást tudott szerezni magának. Köztudott, hogy Lenin érezte, hogy Sztálin gáz lesz, de meghalt, mielőtt tehetett volna valamit ez ügyben. Ugye elég nehéz megmondani, hogy melyik igazság a valódi: a szovjet "sorosgyörgy" Trockijé, akit nem sokkal később egy jégcsákánnyal csaptak fejbe, vagy a nyíltan paranoid Sztáliné, akitől annyira féltek az emberei, hogy halála előtt a saját vizeletében feküdve hagyták egy napig, mielőtt valaki be mert volna menni hozzá.

No, de erre az örömteli eseményre még sokat kellett várni, Sztálin még csak most nősült újra, és vette el a nála 22 évvel fiatalabb Nagyezsda Allilujeva-t. Házasságukból két gyerek született: Vaszilij, és Szvetlana. Az asszony elég lobbanékony, a világra igencsak nyitott természetű volt, jó barátságot ápolt pl. Hruscsovval is, és állítólag amikor tudomást szerzett férje rémtetteiről, öngyilkos lett. Legalább is a hivatalos iratok szerint.  

Sztálinnál már felesége halála előtt is kezdett elgurulni a gyógyszer, elég csak a nagy ukrán éhínségre, vagy a tisztogatásokra gondolni, de paranoiája ezután kezdett igazán elhatalmasodni. Tízezerével írta alá a halálos ítéleteket, a kivégzettek számát több millió főre becsülik. Sztálin kedvenc hóhéra Vaszilij Blokhin volt. Jellemző a korra, hogy Blokhin tartja a világtörténelem legtöbbet gyilkoló emberének rekordját: A kétes dicsőségét a becslések szerint saját kezűleg tarkón lőtt 20-30 ezer ember kivégzésével érte el. Sztálinhoz kapcsolják azt a mondást, amely jól leírja a tisztogatások körülményeit: „1 ember halála tragédia, 1 000 000 ember halála statisztika.”

Emellett hihetetlen mértékű személyi kultuszt épített ki maga köré: a legkülönbözőbb neveken hivatkoztak rá: A Népek Atyja, a Kommunizmus Nagy Építője, a Népek Nagy Tanítója, Az Emberi Boldogság Kertésze, a Generalisszimusz, a Lángeszű Vezér, stb. Festményeken, hatalmas szobrokon kellett dicsőíteni, mindenhol az ő képe függött. Dalokat, verseket írtak róla, felvonulásokon és gyűléseken ütemre tapsolva dicsőítették a nevét, a gyerekek nekik köszönték meg a boldog gyermekkort.

Ugyanakkor amikor Sztálin megítéléséről beszélünk, a rengeteg rémtett mellett nem mehetünk el a második világháború „Nagy Honvédő Háborújának” heroikus orosz harcai mellett. A kezdeti Molotov-Ribbentrop paktum után Németország 1941 június 22-n, hadüzenet nélkül támadta meg a Szovjetuniót, amely teljesen váratlanul érte Sztálint, hadserege - részben a tisztogatások következtében - felkészületlen volt. Sztálin összeomlott, napokig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hamarosan azonban magára talált, és ösztönösen jó stratégának bizonyult. Hatalmas szervezőmunkát végzett, a győzelem érdekében kérlelhetetlennek bizonyult. 

A szovjet győzelmek és a Szovjetunió részvétele a Németország elleni koalícióban megnövelte mind a Szovjetunió, mind Sztálin tekintélyét. Sztálin részt vett a szövetséges nagyhatalmak vezetőinek konferenciáin, amelyeket nagy tekintélyt szerzett személyes képességeivel is. Pedig a szovjet veszteségek minden képzeletet felülmúltak, sem addig, sem azóta nem volt akkora pusztítás egy háborús konfliktusban sem, mint akkor. 13 600 000 katona, és kb. 7 000 000 civil halt meg a háború miatt, de pl. Gorbacsov a 45. évfordulón több mint 26 000 000 emberről beszélt! Ez a szám több mint duplája a német és a szövetségesek veszteségeinek összesen! Jóllehet tízmilliók haltak meg miatta, 1945-ben és 1948-ban is Nobel békedíjra jelölték, leginkább a II. világháború lezárásában játszott szerepéért. Hasonló okokból 1939-ben és 1942-ben is az Év Embere lett az amerikai Time magazinnál.

A háború után Sztálin visszatért a terror és a tervgazdálkodás politikájához. A titkosrendőrség, az NKVD segítségével. Újabb tízezrek váltak a paranoiája áldozatává, és az antiszemitizmusa is erősödött: állítólag már írásba foglalta a zsidók deportálását, de mielőtt aláírhatta volna a parancsot, agyvérzést kapott. Mindez 1953-ban történt, és agyvérzése azért is lett végzetes, mert a személyi őrsége nem merte megzavarni. Ez pedig amiatt történhetett így, mert állítólag egy korábbi alkalommal tesztelni akarta őrségét és megparancsolta, hogy semmiképpen ne zavarják a lakosztályában. Az éjszaka közepén azonban üvölteni kezdett, mint akit éppen megtámadnak, mire az őrség természetesen azonnal berontott a lakosztályba. Sztálin a parancs megtagadásáért kivégeztette az egész osztagot! Ebből a leckéből okulva nem mert senki bemenni hozzá akkor sem, amikor 1953-ban agyvérzést kapott és 12 órán át nem adott magáról életjelet. Amikor végre be mertek menni a lakosztályába, a lebénult, 74 éves Sztálin már órák óta feküdt a padlón a vizeletében, orvosi segítség nélkül. Egy héttel később halt meg. 

Temetése elképzelhetetlen pompával zajlott. A moszkvai Vörös téren található Lenin-mauzóleumba helyezték bebalzsamozott holttestét, Lenin mellé. Halála után nyolc évvel azonban titokban, az éjszaka leple alatt kivették a mauzóleumból bebalzsamozott holttestét és a Kreml falánál a földbe temették az ország egykori korlátlan hatalmú urát. Jelenleg is ott van eltemetve, sírját egy őt ábrázoló mellszobor díszíti.

Ilyen előzmények után érthetően kíváncsi voltam a múzeumra, amit az állítólagos egykori szülőháza melletti, igazi korai szocreál épületben alakítottak ki. El tudjátok képzelni a hatalmas beltereket, a nagy, nehéz bársony függönyöket (lehetőleg fosbarna színben), a nyikorgó parkettát, és a bajszos teremőr néniket, akik csöndben, de szigorúan felügyelik, hogy senki arra méltatlan ne érintse az Emberi Boldogság Kertészének holmiját. 

A múzeumban jó lett volna vezetőt kérni, hogy valami benyomást kapjak arról, hogy ők hogyan mutatják be Sztálint, de erre sajnos nem volt lehetőségünk, így csak a kiállítási élményeim alapján tudtam képet alkotni arról, hogy milyen a vezér megítélése. És mint már fentebb is írtam, elég nagy csalódás volt a dolog. Azt gondolom, hogy bármilyen történelmi alak objektív értékelése elengedhetetlen lenne akármelyik nemzet számára az okulásra, és a továbblépésre. Azonban itt Sztálint sokkal inkább pozitív személyiségnek, nagy vezetőnek, hatalmas hadvezérnek lett beállítva, aki a nincstelen grúz kisfiúból lett a világ egyik legnagyobb hatalmának bölcs vezére, és ezzel párhuzamosan a rémtetteiről az ég világon egy szó sem esik. 

Az első terem Sztálin gyerekkoráról, a családjáról szólt: képek a falon az anyjáról, apjáról, iskolai bizonyítványok, dolgozatok, stb. A teológiai tanulmányok, tanárokkal fotók, fiatal kommunista mozgalmi képei, rabosítási felvételek (amúgy meglehetősen jóképű pasi volt). Majd a forradalmi évek, Sztálin Lenninel, és a nem-kegyvesztett elvtársakkal, végül a kiépülő személyi kultusz mementói: szorgos asszonykezek által, a boldog kolhoz-időkben szőtt faliszőnyeg, festmény amin Sztálin egy kislányt ölelget, bazi nagy váza a kínai néptől, és így tovább. A dolgozószobájának berendezése, egy-két egyenruha, majd a heroikus második világháború nagy győzelmei, a Vörös Hadsereg nyomulása, többek közt Magyarország elfoglalása is. És továbbra is semmi azokról a milliókról, aki emiatt a diktátor miatt vesztették életüket.

A kertben további érdekességeket lehet megtekinteni: a jópár Sztálin szobor mellett pl. a páncélozott vonatának egyik vagonját. Sztálin ugyanis félt a repüléstől, ezért ha tehette, ezzel a vonattal utazott, pl. Jaltára is, ahol aztán a világ háború utáni újrafelosztásáról döntött. A vonatba a múzeumjeggyel nem lehet bemenni, és ezt egy kedves, bajszos néni ellenőrzi is, hanem újabb jegyet kell váltani rá a pénztárban. Amúgy nem volt drága. A fülkék egyébként nem túl díszesek, nem mondhatnám rá, hogy Sztálin arannyal verette ki még a WC-ülőkét is, miközben a népe éhezett, de a kor legmodernebb technikájával volt felszerelve.

Végül a parkban, valamiféle szentély-féleséggel körbeépítve megtalálhatjuk Sztálin állítólagos szülőházát. Őszintén szólva elég szürreális ez a szarkofág, amit köré húztak, meg a panelházak látótávolságon belül. Bemenni nem lehet, csak a tornácig.

Az egész múzeumban a legjobban a Sztálinra épült kapitalizmus tetszett. A múzeum-shopban tényleg arany áron adták a kitűzőket, kitüntetéseket, képeslapokat, Sztálinos kulacsokat, hűtőmágneseket, pólókat (mintha az valami cool dolog lenne egy ilyen diktátor képével a mellkasunkon mászkálni), de a kert tele volt az olcsó "mozgóárus" kereskedőkkel. Itt mindjárt vettem is 50 tetriért egy Sztálin arcképével díszített gyufát, úgy gondoltam, ennél többet nem adhatok ezért az emberért, de így legalább haszna is van.

Amúgy beleolvasgattam a múzeum vendégkönyvébe: az angolul íródott bejegyzések nagy része szintén olyan lesújtó véleménnyel volt a tárlatról, mint én. A legdurvább így szólt: "Shame on you! How can you expect to have changes when you can't tell the truth about the past?" Ennyire azért talán nem szörnyű a helyzet, de az biztos, hogy a múzeumból csak egy dolog nem derül ki: hogy ki is volt Sztálin valójában.