Akkor szerintem menjünk Grúziába

2018\07\04

Szerintem a pakolás

Nyissunk egy spoilerrel: az eddig leírtak mind a tavalyi utazásomra vonatkoztak. És mivel én is úgy jöttem haza, hogy minden beszélgetésbe sikerült beleszőnöm valami grúziai élményt, így elég gyorsan eldöntöttük, hogy idén is megyünk. Anyu kb. a hazatérés másnapján kezdte szervezni az idei utat, én meg gondoltam egy merészet, és a folyton Grúzia után vinnyogó Sárinak is vettem egy jegyet. (Csabi nem akart jönni, magára vessen, neki marad a blog olvasása.)

Szóval idén egy 10 éves gyerekkel, és a múltkorinál picit nagyobb csoporttal vágunk neki (elég közeli jövőidőben, mivel holnap indul a gép.) A létszám növekedése azonban erősen javítja majd az átlagéletkort... szóval kíváncsi vagyok, lehet, hogy most aztán tényleg ereszdelahajam lesz.

Szóval -ha minden úgy alakul, ahogy tervezem- ez egy tavalyi vs. idei útinapló lesz.

Minden út előtt nagy parám a pakolás, bár az is igaz, hogy életem során annyit utaztam (fesztiválra, egyetemre, távkapcsolatban, munka miatt, és persze nyaralni), hogy illene már rutinos pakolónak számítanom. Nem sikerült megtanulnom, általában azt teszem legalulra, ami először kell. A problémát tetézi a gyerekholmi, ezt extrán bebiztosítom, bár az igazság az, hogy ez sem garancia, mert olyan is volt, hogy a komplett táskát a gyerek cuccaival sikerült otthon hagynunk.

A másik nehézség, hogy Grúziában - bár azért nagyrészt minden kapható - azért szükség van pár olyan dologra, ami normálisan nem képezné a táska tartalmát. Itt az én listám (közben pipálom ki, ami már bekerült a bőröndbe):

  1. Kendő(k): Grúziában a kendő a nők legjobb barátja. Minden porcikám tiltakozik amúgy az effajta szexizmus ellen, és ha itthon lennék, biztosan ki is akadnék rajta, de utazóként mégsem köphetünk szembe egy komplett kultúrát, ezért természetesen én is viszek. Az ortodox templomokba (márpedig Grúzia elég erős ebben) a nők ugyanis csak fedett fejjel, vállal és térdekkel mehetnek be. A legnagyobb turista látványosságoknál lehet kendőket kölcsönözni erre a célra, de azért ugye az nem ugyanaz...
    Egyébként Grúzia Európa egyik legősibb keresztény kultúrája, a 4.-5. században terjedt el a kereszténység, aminek a grúz ortodox ágát gyakorolják ma is. Rengeteg látogatásra érdemes templom van, nem ritka az 1000-1500 éves épületek sem, tehát még ha a vallás nem is érdekel, a történelmi érték miatt úgyis be fogsz menni pár templomba. A grúz pátriárka nagyon népszerű, tavaly tök véletlenül láttuk is - lehet, hogy van olyan öreg, mint a templomaik, mert van tízen támogatták ki a kocsiból.
  2. Nagyon lenge ruhától az egészen melegig: Grúzia a végletek országa (idei utazásunk mottója: a gleccserektől a pálmafákig), és az időjárás is tud meglepőket produkálni. Nyilván arra senki sem számít, hogy a tengerparton 10 fok lehet, mert nem is lesz, de 3000 méteren, a Kaukázusban aztán tényleg minden előfordulhat. Úgyhogy ugyan Tbilisiben ma 39 fok volt, én mégis betettem egy softshell kabátot, sőt, bevallom, egy melegebb mellényt is (nem szeretek fázni). Tavaly ugyan szerencsénk volt az esővel, mert nem áztunk meg nagyon, de azért egy olyan igazi mindentbefedő esőkabát is hasznos lehet.
  3. Törlőkendő, kézfertőtlenítő, mindenféle letakaró: a WC-kérdés kardinális probléma. Tőlünk délre-keletre eléggé elterjedt a tappancsos WC (lyuk a földön, a szélén két tappancs), amit Csabi csak "csucsovac"-nak hív - nos, Grúziában az út mellett, benzinkutakon, múzeumokban, de a menő éttermekben is gyakorlatilag csak ilyet láttam, általában változó higiéniai állapotban. A szállásainkon rendes angol WC volt... Akinek ez gondot okoz, az inkább ne menjen, de komolyan. Szóval a tappancsost nyilván nem tudod letakarni, de mondjuk szappant se nagyon tettek ki a kézmosóhoz (ha volt egyáltalán). 
  4. Nescafé. Ha olyan vagy, mint én, hogy addig két értelmes mondatot nem tudsz kinyögni, amíg nem ittál kávét, akkor javaslom, hogy vigyél magaddal. A grúzok nem annyira isznak kávét, inkább teát, és a kávézókban a kávé elég drága (viszonylatban a többi élelmiszerhez).
  5. Valami csomagolható gyorskaját, főleg, ha finnyás a gyereked, mint az enyém. Egyfelől eléggé drága volt mindenhol a reggeli, másfelől a grúz reggeli nem olyan, mint a mienk: sokkal erősebb, sokkal zsírosabb, amit mondjuk az én gyomrom nem bír. Általában is készülj fel, hogy rántott húst nem fogsz tudni enni, ha vega vagy, akkor pedig különösen nehéz dolgod lesz Grúziában.
  6. Kártyafüggetlen mobil - az előző posztban részleteztem, miért jó, ha van.
  7. Plusz SD-kártya: annyit fogsz fényképezni, videózni, hogy úgyis kell.
  8. Valami magyaros ajándék a vendéglátóidnak: feltéve, ha nem fancy hotelekben szállsz meg. A grúzok tényleg baromi vendégszerető emberek, meg fogod tapasztalni, hogy meghálálják, hogy elmentél hozzájuk. Ugyanilyen hálásak, ha egy kicsit viszel nekik Magyarországból. Általában véve a "vengri" itt most nem lesz szitokszó, a legtöbb vagy volt Magyarországon (katona / cserediák), vagy valamelyik rokona járt nálunk, de ha egyik sem, akkor is ismerik Puskás Öcsi miatt (szürreális élmény volt a tbilis zsinagóga előtt a nemzeti 11-ről beszélgetni egy grúz zsidóval...)
  9. Útikönyv, vagy készülj fel: biztosan lehet idegenvezetőt bérelni, mi viszont úgy csináltuk, hogy minden csoporttag egy-egy témából felkészült. Ez így sokkal érdekesebb volt, mintha egy betanult szöveget ismételt volna egy idegenvezető, ugyanakkor melósabb is. Nagyon sok forrás van a neten, bár magyarul nem lehet annyi mindent megtalálni. Egyébként a helyiek nagyon segítőkészek - feltéve, ha megtaláljátok a közös nyelvet.
  10. Valami basic szótár: a fiatalok közül sokan beszélnek angolul, az idősebbek meg oroszul. Ettől függetlenül rendkívül hálásak, ha elgagyogsz három grúz szót. Az írással nem fogsz próbálkozni, ez biztos, elég, ha fonetikusan megtanulod. 

Bónusz-track: amit ne vigyél:

  1. Ha dohányzol, ne tankolj fel több karton cigivel. Grúziában kb. fele annyiba kerül, és jó középkori szokás szerint mindenhol lehet kapni, és szívni is. Igaz, inkább orosz márkák vannak, de amennyire én láttam, lehet venni híresebb nyugatiakat is.
  2. Ne válts itthon grúz larit, mert egyrészt alig lehet kapni, másrészt elég rosszul váltanak. A reptéren természetesen van pénzváltó, itt viszont csak a legszükségesebb összeget váltsd be, később a városban sokkal jobban tudsz majd váltani. 

 

2018\07\04

Szerintem az utazás

A repülő éjéflkor indult. Tudom, hogy nagy áldás a fapados járat, mert tényleg nagyon széles rétegeknek teszi lehetővé az utazást, többek között én sem mehettem volna soha Grúziába (se), ha nem lenne Wizzair, de basszus, az éjjeli/hajnali repülés gondolatával engem zsarolni lehetne. Én ugyanis olyan elkényeztetett vagyok, hogy aludni csak "ágyban párnák közt" tudok, így az utazás teljes folyamata számomra konkrétan ébrenlétet jelent.

Munkanap lévén aznap még dolgoztam, 6-kor keltem, munka után kora este indultunk fel Lisztferihegyre, összegyűjtöttük a csoportot (akik zömében 50+-os jógás nőkből állt, egy-két kivételtől eltekintve), majd a csomagfeladás és security körülményes processze után bejutottunk az egyébként pöpecül pontosan induló gépre. De ugye a startban én már lenyomtam egy komplett műszakot és estét, és mivel én sem vagyok már olyan fitt, bizony eléggé álmosan foglaltam el a helyem az ablak mellett.

Itt vetném közbe, hogy az út 2,5 óra, ami éppen az a határ, amit szerintem kínzás-minősítés nélkül el lehet tölteni a Wizzair-es üléseken.

De hagyjuk a picsogást. Mellettem két olyan arcú grúz pasi ült, akikkel illusztrálják a posztszovjet terroristákat az amcsi akciófilmekben. A két férfi ráadásul folyamatosan a pár sorral előrébb ülő társukkal próbált beszélgetni, és mivel én meg megkíséreltem a lehetetlen, és alvást színleltem, felajánlottam, hogy átültethetik a helyemre. Na, innen volt csak szívás a dolog, mert középen ültem innentől, a fejemet sehova nem tudtam letenni, úgyhogy a 2 és fél órát magam elé bámulva töltöttem el. Mit mondjak, elég nyűgös voltam, amikor a gép reggel fél 5 körül landolt Kutaisi-ben (2 óra az időeltolódás).

Maga a Kutaisi reptér (nemzetünk nagyja adta át amúgy) nem nagyobb egy csűrnél, de végül is rendkívül flottul ment minden - gondolom, a forgalom sem volt erős a hajnali órákban. Előre szólok, hogy Grúziába EU-s polgárok mehetnek személyivel, és volt EU-s sor a reptéren, így én tényleg gyorsan kijutottam a határon. Az "Arrival" szekció szerintem kisebb, mint a fehérvári vasútállomás várója, de volt minden - kávézó, pénzváltó, és ami a legfontosabb: mobilszolgáltató.

Grúziába/ból ugyanis baromi drága (lenne) telefonálni, viszont az se járja, mint régen az egyszeri embernél, akinek kiutazott Londonba a gyereke, és mondta neki, hogy úgy telefonáljon haza, hogy ha egyet csörög, akkor minden rendben, ha kettőt, akkor ugyan volt valami gond, de már minden rendben, ha hármat, akkor viszont gáz van, szóval vegye fel... azért csak kellene valami kontakt az otthonmaradtakkal, és erre a legegyszerűbb megoldás, ha viszel egy kártyafüggetlen mobilt, és veszel bele egy feltöltős kártyát. Én ilyet vettem, kb. 7 €, és elmondanám, hogy mindenhol, az utolsó kaukázusi kis faluban is volt 4G... Mindenesetre itt egy kiscsaj cserélgette a sim-eket a telefonjainkba, és rohadt lazán aktiválta a magyar menükben a kártyákat. Ezzel azért volt egy kis idővesztés, mire az összes csoporttagnak megoldódott a telefon-para.

Ugye otthon még mindig csak hajnali 4 volt, szóval a "megjöttünk, minden OK" üziket kicsit elhalasztottuk, és megkerestük a buszunkat. 

Kis közbevetés:

Grúziában alapvetően nem tudsz vezetni. Persze, nyilván tudsz, de akármilyen keményen is nyomod a 4-esen a durva román sofőrökkel szemben, az a kanyarban sincs a grúz stílushoz képest. Hazatérésemkor (mert túléltem) sokan kérdezték, hogy nem féltem-e. Tök őszintén mondtam: csak egyszer, amikor előre ültem a buszban. Kb az a szabály, hogy ne okozz balesetet, aztán hadd szóljon. A duda nem figyelmeztetés, hanem kommunikáció, és azt jelenti, húzódj le, mert előzni fogok. 

Szóval a fentiek miatt nem tanácsos kocsit bérelni. A reptér viszont a pusztában van, és előre elárulom, hogy csak Kutaisi miatt sem érdemes elmenni ilyen messzire, szóval utazni kell. Erre több lehetőség van: marsutka (kb. mint egy távolsági buszjárat, menetrend nélkül, kisbusszal - ami akkor indul, amikor megtelik), taxi (grúz viszonylatban drága, de egyszer-kétszer bevállalható), vagy csoportosan nyilván célszerű (kis)buszt bérelni. Mi is ezt tettük.

A sofőrünk Levan volt, aki az ígéretekkel ellentétben éppen csak makogott oroszul, angolul meg semmit, de az elkövetkezendő 7 napban azért elég jól megismertük egymást. 

Szóval helyi idő szerint kb. 6-fél 7-kor bevágódtunk a buszba (szebb időket is megélt, nyugat-európai import áru), és elindultunk Tbilisi, a főváros felé. Mivel azonban mindenki éhes volt, Levant megállítottuk a szerinte legjobb reggelizőhelyen, ami valahol Kutaisi szélén egy falusi buszvárónak kinéző, amúgy valójában fogadóiroda-kantin-kávézó és hacsapuri-zós hely volt.

A hacsapuri többféle ételt jelent: a reggeli fajtája leginkább a balkáni burek-hez hasonlítható. Zsíros rétes-szerű tészta, sajttal töltve. Nekem nem különösebben ízlett, de azért meg lehetett enni.

Kaja után vissza a buszba, kemény órák vártak ránk, amíg elértünk első célállomásunkra, Mcheta-ba.

2018\07\04

Akkor szerintem Grúzia

Az úgy volt, hogy még a vad 90-es évek elején a szüleim vállalkozásának volt egy németországi partnere, amit egy nyugdíjas német házaspár működtetett. Ezek a nyuggerek pedig minden hideg és meleg évszakban fogták magukat, és elhúztak bajor otthonukból valami kevésbé gazdag helyre a kemény német márkából jól élni. Anyukám mindig mondogatta, hogy ő is olyan nyugdíjas akar lenni, aki arra költi minden pénzét, hogy keresztül-kasul utazgatja a világot.

Eltelt két évtized, és volt itt minden: válás, válság, csőd, családi tragédiák és újrakezdések, de végül az én anyukám is nyugdíjba mehetett - persze, csak olyan magyarosan. Gyorsan megállapítottuk, hogy -bár most már ingyen vonatozhat- ebből a pénzből maximum Balatonvilágosig mehet a szabadstrandra. De az én anyukámat nem olyan fából faragták: a húgával közös jóga-bizniszbe vágtak, amiből megélni nem is, de utazgatni elég jól lehetett. 

Körbenéztek, hogy Magyarországhoz képest mi a világ szegényebbik fele: és kiderült, hogy azért van itt bőven olyan célpont, ahol a magyar forintos nyugdíj vásárlóértéke erősebb. Szóval ha nem is a világot, de azért Kelet-Európát és a Balkánt keresztül-kasul beutazták a hugával közösen. 

És amikor már nem volt hova menni, jött a hír, hogy a Wizzair járatot indít Kutaisi-be, ami pedig nem máshol, mint a magyarok által kevéssé ismert, se-nem-európai, se-nem-ázsiai Grúziában van.

Anyukám ezt követően kb. fél évet kutatott, fórumozott, olvasott, de végül megszervezte kettőjüknek az első grúz utat. Mindent meg akartak nézni, de Grúzia azért nem az az ország, ahol 40 autópálya köti össze a fontosabb látnivalókat, így iszonyatos logisztikai munka vette kezdetét. Végül összeállt a terv, becsomagolták a bőröndöket, és elhúztak két hétre, mi meg itthon rágtuk a körmünket, mert azért hallottam én már a kaukázusi népek vérmérsékletéről, meg azért mégiscsak egy posztszovjet országról beszélünk, amely az egyik legkegyetlenebb diktátort adta a világnak... szóval minden liberális, humanista és antirasszista elveimet félresöpörve nagyon izgultam a testi épségükért.

Aztán két hét múlva hazajöttek, feltöltődve, boldogan, tele csodálatos élményekkel, és innentől kezdve minden beszélgetés úgy kezdődött: "Amikor Grúziában voltunk..."

Egy idő után ez már kezdett idegesítő lenni, úgyhogy Anyukám kitalálta, hogyan legalizálja a Grúzia-függőségét. A következő nyárra több emberrel akart menni, bevállalta a szervezés minden -számára cseppet sem terhes- feladatát, és röhejesen kevés pénzből olyan programot rakott össze, hogy én sem maradhattam ki a dologból. Persze továbbra is úgy gondoltam, hogy "azért hallottam én már a kaukázusi népek vérmérsékletéről, meg azért mégiscsak egy posztszovjet országról beszélünk, amely az egyik legkegyetlenebb diktátort adta a világnak...", úgyhogy egyelőre csak egyedül, család nélkül vágtam neki a kalandnak. (Meg ugye tizenév házasság után kell az egyedüllét, receptre írnám fel, de ez mellékszál.)

Kicsit aggódva álltam tehát a (mindörökké) Ferihegyi reptér "Departure" részlegén, könnyes búcsút vettem a családtól, akik balra el, majd megkezdődött az én első grúz utam. 

süti beállítások módosítása