Tusheti-ben pár ezer ember él összesen. Télre még kevesebben maradnak, hiszen a körülmények durvák, és az első hó után az Abano hágón gyakorlatilag nem lehet átkelni. Emiatt a lakosság legkésőbb októberben bepakol mindent a dzsipekbe, és leköltözik alacsonyabban fekvő otthonába, és a következő májusig ugyanúgy élnek, mint bármelyik másik grúz.

Ez alól kivételt képez kb. 20 elszánt ember, akik -valamilyen oknál fogva- mégis maradnak télire. Egyikük a Bochorna faluban élő Irakli Khvedaguridze, a jóval hetven év feletti orvos, aki a 2345 m-n fekvő falu egyetlen állandó lakosa.

A Mirgvela vendégházaktól egy nem túl megerőltető, kb. 3-4 km-es, a "normál" úton való gyaloglással értünk oda Bochornába. Ez 200 m szintemelkedést jelentett nagyjából, de ettől sokkal nehezebb volt elviselni az erős napot, és a sűrű forgalmat, mert az autók minduntalan felverték a port az úton, és olyankor alig lehetett levegőt venni. 

Maga Bochorna egy alig pár házacskából álló falu az út fölött, van itt egy vendégház, és persze egy shrine is, ahova én nem mehettem oda. Irakli úrral le volt egyeztetve a találkozó (Jacob intézte), így amikor odaértünk, a "főtéren" várt minket.

Irakli bácsi Jacob tolmácsolásában elmondta, hogy Tusheti-ben született, majd elvégezte az orvosi egyetemet, és Telaviban praktizált, de a szíve vissza-visszahúzta ide Tusheti-be. Egy éjjel látomása volt, úgyhogy visszaköltözött Bochornába, és onnantól ő volt a régió orvosa. Jelenleg is az egyetlen, akit télen-nyáron lehet beteghez hívni. Ha tud, akkor lóval, ha a hóviszonyok nem engedik, akkor sítalppal közlekedik. Mindezt inkább közelebb a 80-hoz, mint a 70-hez! Nagyjából 15 éve él állandóan Bochornában, de hivatalosan csak 2014-ben tudta elismertetni, hogy ő egész évben itt lakik, így lett Bochorna (Ushguli helyett) Európa legmagasabban fekvő, állandóan lakott települése. 

Ezt követően Irakli bácsi behívott minket a házába (gondoljatok csak bele, 17-en voltunk! Ti behívnátok ennyi idegent?), ahol éppen az unokája nyaralt, és kaptunk dinnyét és cha-cha-t, mindkettőből töméntelen mennyiséget.

Az öreg orvos leginkább helyi gyógyfüvekkel gyógyít, de persze hagyományos orvosságokat is használ, bár -és ezt minden magyar is tudja- szerinte mindenre a legjobb orvosság a pálinka. Amiből sosem ihatunk páros számmal, vagyis csak és kizárólag 1, 3, 5... stb kupicával lehet belőle fogyasztani. 

De ez még nem minden, amit a cha-cha-ról tudni kell. Én egyáltalán nem szeretem a rövidet, ezért nem tudom megállapítani a cha-cha-ról, hogy finom-e vagy sem, de a férjem szerint a 60-70 fokos ital a kanyarban sincs a mi pálinkánkhoz képest. De ugye mi iváskor maximum annyit mondunk, hogy "Egészségedre!", aztán legurítjuk, és ezzel le van tudva az összes társadalmi konvenció. A grúzoknál ez valamivel körülményesebben zajlik, ugyanis nem isznak tószt nélkül. Aki a tósztot mondja, az a "Tamada" (rendszerint a házigazda), és addig és annyiszor beszél, ameddig és amennyiszer akar. A szót nem lehet tőle elvenni, csak ha ő maga is átadja. Irakli bácsi pedig rendkívüli szónok volt, minden kupica előtt nagyon hosszan beszélt, amit persze Jacob fordított angolra, amit pedig valaki magyarra, így az extra hosszú köszöntők triplán hosszúak lettek (annyira, hogy Irakli bácsi még egy italt felhörpinthetett közben). Nem tudom, mennyit ittak a többiek, de szerintem simán volt 5 kör, azalatt a bő fél óra alatt, amíg ott voltunk.

Bochornából tovább gyalogoltunk az úton. Továbbra sem voltak nagy szintemelkedések, és túl nehéz terep, de a cha-cha azért megfogott mindenkit a hőségben. A kilátás mondjuk nagyon szép volt, találkoztunk lovasokkal, egy elkóborolt birkával, és később egy dühös juhászkutyával is (talán a birkát kereste). Látni lehetett a völgyben kanyargó folyót, és Dochu falut, ami mélyen az út alatt épült. Tovább van még pár település az út mellett, de mi addig már nem mentünk el, hanem az egyik tisztáson megebédeltünk, majd tovább haladva egy másikon megpihentünk, ahova Jacob odahívta a sofőröket, akik közül az egyik Levan (mert mindkettőt így hívták, ez a legnépszerűbb férfinév Grúziában) énekelt egy grúz dalt. Innen aztán dzsippel tértünk vissza a szállásunkra.