A 2018-as utunk utolsó előtti napjára virradóra Sári azzal az egyértelmű kívánsággal ébredt, hogy ma aztán mostmár fürödjünk rendesen. Mivel reggel úgy tűnt, talán nem lesz eső, így optimistán bepakoltam a fürdőcuccokat. Ahogy Sári törölközőjét raktam össze, észrevettem rajta valami állatot. Mentségemre szóljon, hogy még nem ittam kávét, ezért azt hittem, hogy rák. Mindenesetre döglöttnek tűnt. Mutattam Sárinak, böködtük valamivel, de nem mozdult. Sári jobban megnézte, és megállapította, hogy skorpióval van dolgunk. Ez így már kicsit parább volt, de mivel az állat láthatóan jobb létre szenderült, Sári kérte hogy temessük el. Kivittem a törölközőt az erkélyre, és leráztam a skorpiót, ami ettől feléledt és vígan szaladt vissza a szobába. Én úgy megijedtem, hogy gyorsan lesöpörtem a papucsommal, az utcára. Ha valakinek a fejére esett, akkor innen is bocs.

(Közben megtudtam -az Indiana Jones-ból, hogy minél kisebb a skorpió, annál veszélyesebb. Nos, a mi haverunk egyáltalán nem volt nagy, de szerencsére nem csípett meg senkit).

A skorpióval való küzdelem után úgy döntöttünk, hogy először elverjük a pénzünket (nem váltottam olyan sokat, de eddig nem tudtam elkölteni, mert Grúzia azért magyar viszonylatban is elég olcsó). Shoppingolni mentünk, végigjártuk a ruha/ajándék boltokat. Még turkálóban is voltam... 

A vásárlás persze mindig jó alkalom egy kis bóklászásra a városban. Batumi belvárosa nem olyan nagyon nagy, és persze egy csomó kultúrprogramot is kínál, de csak úgy sétálgatni is jókat lehet. A tengerparti utcák eléggé ki vannak pofozva, viszont nekem kicsit sok az arany, a csicsa, az oroszos hatás - de ízlések és pofonok: valakinek pont ez tetszett benne.

Ebédnél úgy tűnt hogy nem fog esni úgyhogy lehúztunk a partra. Nyilván akkor kezdett szakadni, amire leértünk, és láttuk a baywatchokat, ahogy zavarják ki a felelőtlen turistákat a vízből, szóval elengedtük ezt a fürdés témát mára. A plázs esőben is nagyon szép, bár másnap kiderült, hogy jóidőben azért nagyobb az élet.

Délutánra tényleg rohadtul esett, és őszintén szólva már a fene kivolt ezzel a rengeteg vízzel, úgyhogy bemenekültünk a Mekibe. Van nekünk ez a szokásunk, hogy Monacótól Párizsig minden országban, ahol járunk, eszünk a Mekiben, hát - most akkor a legkeletibb gyorséttermet is kipipáltuk. Amúgy Grúziában nincs túl sok, szóval résen kellett lenni. 

A város egyébként köztéri szobrokban is bővelkedik, és mivel ez állítólag görög terület volt az ókorban, így sok a pucér, izmos férfialak is. Posszeidon szobrán Sári nagyon kiakadt, mert szerinte szexisták a mellüket tapizó szirének a talapzaton, de az Aranygyapjú legendáját ábrázoló Médea szobra tetszett nekünk. 

Az aranygyapjú legendája egy görög mitológiai történet, amely szerint egy makedóniai királylányt Poszeidón elszöktetett a kérői elől, és báránnyá változtatta. A -háthogyismondjam- "nászukból" született meg az aranyszőrű kos. 

De a sztori itt nem ér véget, ui. Théba királyának első, isteni fele feleségétől két gyermeke született: Phrixosz herceg és Hellé hercegnő. Második felesége féltékeny mostoha volt, aki éhínségbe taszította az országot, majd felbérelte a jósokat, hogy az állítólag haragvó Isten kiengeszteléséért a királyi gyermekek feláldozását kérjék. Már kísérték őket a vesztőhelyre, amikor isteni édesanyjuk segítségükre sietett és az aranygyapjas kost küldte megmentésükre, aki messze keletre vitte őket, Kolkhiszba (Grúzia nyugati területének ókori neve- ez a kapocs Batumihoz). Hellé azonban útközben leesett, és a tengerbe fulladt, róla nevezték el Hellészpontoszt. 

Az aranygyapjas kost Kolkhiszban feláldozták Poszeidónnak, majd lenyúzott bőrét egy fára akasztották. Hosszú időn át úgy tartották, hogy Kolkhiszt az aranygyapjú védi meg a támadásoktól. Később az argonauták Iaszón királyfi és Médea vezetésével elrabolják a gyapjút.

Ami ennél sokkal érdekesebb az az, hogy grúz történészek kutatásai azt bizonyítják, hogy valós alapokkal bír a mítosz. Geológusok kutatása szerint Grúzia történelmi régiója, a hegyvidéki Szvanéti (Szvanétia) volt a történetben említett, aranyban bővelkedő terület. Azt feltételezik, hogy az ókori Kolkhisz lakói báránybőrt használtak a hegyekben előforduló arany összegyűjtéséhez: a patakok, folyók homokjában található hordalékaranyat úgy nyerték ki, hogy a hegyi patakok vizét felfogták, majd az összegyűlt homokot birkabőrön keresztül átmosták, a súlyos aranyszemcsék pedig fennakadtak a gyapjú szálai között.

De az eső csak nem hagyott alább, úgyhogy visszajöttünk a szállodába. Eddig nem is tűnt fel, micsoda hangzavar van az utcán: az erkélyünk egy kereszteződésre nézett, ahol éjjel-nappal, főleg esőben ilyen volt a közlekedési helyzet:

Sajnos Sárit eléggé letörte a folyamatos eső, ezért próbáltam valami programot találni neki. Bár minden porcikám viszolyog tőle, de még a delfinshow-ra is elvittem volna... ha lehetett volna jegyet kapni. Kiderült, hogy esőben mindenki ide akarja hozni a gyerekét, így már csak az esti előadásra lehetett volna menni. Végül meggyőztem Sárit, hogy ez micsoda állatkínzás, de azért csatolok két képet, amit nem én csináltam:

Az esti VB-döntőt is csak a szálloda halljában tudtuk megnézni, pedig a tengerparton hatalmas kivetítők várták volna a nézőket. Grúziában mindenki a horvátoknak drukkolt, nem reprezentatív közvéleménykutatásom szerint.

Utolsó grúziai napunkon verőfényes napsütésre ébredtünk. A szél kellemesen lengedezett, a tenger pedig nem hűlt le nagyon, így mindenképpen strandolással akartuk tölteni a napot. 

Előtte még kicsekkoltunk az eddigi fancy szállodánkból, és átcuccoltunk egy hostelbe, csak azért, hogy a csomagokat ne kelljen őrizni és ha valakinek még ügyes-bajos dolga lenne, akkor azt el tudja intézni. Éjfélkor  indultunk Kutaisibe a repülőre, úgyhogy kellett egy hely ahol addig is van wifi. Ez a hostel amúgy sokkal hangulatosabb volt, mint a személytelen szálloda, de nyilván nem jutott mindenkinek saját wc, franciaágy, cserébe viszont volt raklapbútoros udvar, és egy csomó hátizsákos fiatal.

Na de vissza a strandra. A batumii strand 8 km hosszú, köves part. 20 lariért (kb 2000 ft) béreltünk 4 ágyat és 2 napernyőt, enélkül azért nehezen lehetne meglenni mert árnyék nincs és a kövek nem kényelmesek. A víz sokkal erősebben hullámzott, mint eddig, de nem volt túl hideg a 2 napos sarkköri fagy után. A köves strand másik hátránya, hogy a hullámok felcsapkodják a kavicsokat, és odavágják az ember lábához, testéhez vagy arcához ha szerencsétlen, és az bizony eléggé tud fájni. 

Sárit nem nagyon lehetett kiszedni a vízből, egyedül meg nem mertem otthagyni (így is állandóan különböző korú és nemzetiségű gyerekeket mentettem, akiket a szüleik engedtek egyedül hullámlovaglni, aztán amikor a gyerek nyelte a vizet és sodródott a hullámmal, csak én voltam ott, hogy kihúzzam). Szóval nagyrészt a vízben (és napon) voltam én is, le is égtem mint a fene.

Vicces volt hogy a legtöbb ágy a tengernek háttal volt pozicionálva. Batuminál a tenger ui. nyugatra néz, így aki barnulni akart, annak hátat kellett fordítani a víznek. 

A part amúgy tiszta, nem volt zsúfolt és a mozgó árusoktól mindent meg lehet venni ami a strandoláshoz szükséges. 

Mivel találtunk még dugi pénzt így este megint shoppingolni mentünk. Batumi tele van világmárkákkal, de elég sok helyi vagy orosz designer bolt is van, az árak pedig európaiak. Így már nem volt nagy kihívás elszórni a maradékot - annyit tartottam meg, hogy WC-re el tudjunk menni. Később kiderült, hogy ez nem volt rossz ötlet.

Az esti naplemente a tengerparton - köszönhetően Grúzia keleti fekvésének, egészen bámulatos. Jöjjön tehát pár giccses kép, amiből szintén lehetne fototapétát gyártani magyarországi panellakások falára.

Ezzel majdnem véget is ért a grúziai kaland, de tartozom még Kutaiszivel, ami ugyan 2017-es sztori, de egy bejegyzést azért megér.