Na jó, mi akkor épp nem Tbilisziből, hanem Signagiból indultunk, de a Signagi-Tbiliszi úton semmi említésre méltóra nem emlékszem. A grúz hadiút egyébként Tbiliszi felett kezdődik hivatalosan, és az oroszországi Vlagyikavkazig tart. Mi nem mentünk át Oroszországba, hanem az egyik leghíresebb grúz kaukázusi településig, Stepanstminda-ig (vagy ismertebb nevén Kazbegi-ig) utaztunk. Itt található a Gergeti kolostor, és a Kazbek hegy, ami a maga 5047 m-es magasságával lenyűgöző látvány (már ha olyan szerencsés vagy, hogy előbújuk Neked a felhők közül).

Na de az út. 2017-ben tehát Signagiból mentünk, 2018-ban viszont a csoport azon része, aki még nem volt itt, egy darab tbiliszi napot áldozott be ezért a túráért. Szerintem ha még nem voltál Grúziában, érdemes egyszer végigmenni az úton, ami tényleg nagyon érdekes, és eléggé ismert is "utazós" körökben. Amikor -már Magyarországon- találkoztam olyan motorosokkal, akik bejárták az egész Kaukázust, az első kérdésük az volt, hogy ugye nem hagytam ki a grúz hadiutat?

Az útvonal gyakorlatilag az egyetlen főút, ami összeköti a kaukázusi országokat Oroszországgal, így nemcsak a történelmi időkben volt fontos kereskedelmi és háborús közlekedési lehetőség, hanem a mai napig ezen bonyolódik a komplett kamionforgalom a térségben. Ennek megfelelően elég kiszámíthatatlan a menetidő: simán be lehet ragadni egy-egy teherautó mögé, akik nyilván nem 100-zal fognak tépni a hágókon. De ha olyan a sofőrötök, mint a mienk volt, aki nem igazán zavartatta magát a forgalom miatt, akkor talán nem lesz gond a szembejövőkkel, és az úton totál lakonikusan sétálgató tehenekkel sem. 

Írtam már a grúz közlekedési morálról: hát ezt itt, a hadiúton lehetett a legjobban megtapasztalni. Levan, a sofőr, beérve egy kamiont megnyomta párszor a dudát, és anélkül, hogy kilesett volna, simán belekezdett az előzésbe. A duda ugyanis a szembejövőnek jelezte, hogy légyszi húzódj le, mert jövök. 2018-ban megtudtuk, hogy bevezettek egy új szabályt a tehenekre: ha egy tehén rátéved a főútra, akkor a tulajdonost 500 larira büntethetik. Na most a tehenek ritkán járkálnak egyedül, szóval 500 lari / fő nem olyan kis büntetés, de talán valamivel kevesebb tehenet láttunk emiatt... Mondjuk nincs "tehén-menekülő útvonal", szóval nem tudom, hogy a rákba mehetnének a marhák, ha nem a betonúton...

Az első megálló, amit érdemes útba ejteni, rögtön Tbiliszi után egy kellemes kávézó, ahonnan elég jól rá lehet látni a Zhinvali víztározóra. Ez a mesterségesen felduzzasztott tó látja el Tbiliszit ivóvízzel, és az érdekessége az, hogy -Erdélyhez hasonlóan- itt is elöntöttek pár falut, ami az útjába került. 

A következő megálló, amit érdemes megnézni, a víztározó partján álló Ananuri erőd, amely számos csata és felkelés helyszínáül szolgált az elmúlt századokban. Ha láttál Grúziáról képeslapot, akkor ez az erőd általában szerepel rajta. Nem volt csúnya, bár ennyi hevenyészett szuvenyírárust már rég láttam. 

Számomra sokkal érdekesebbek a természeti látványosságok, főleg, aminek valami jó sztorija van. Az erőd után megálltunk két folyó torkolatánál, ugyanis a legenda szerint élt a környéken két lánytestvér. A szőke és a fekete hajú testvérek ugyan abba a fiúba voltak szerelmesek, de a fiú a fekete lányt választotta. A szőke, aki a testvérét és a fiút is nagyon szerette - hogy ne álljon a boldogságuk útjába- öngyilkos lett. A testvére elvesztésébe viszont a fekete hajú lány is belehalt. Így keletkezett ez a torkolat:

Mivel már nagyon éhesek voltunk, megkértük Levant, hogy vigyen el minket egy olyan helyre, ahol az igazi hinkalit meg tudjuk kóstolni. A hinkali egy töltött tésztabatyu, amelyet különböző formára készítenek, attól függően, hogy mi van benne. Lehet kérni sajttal, gombával, hússal, zöldséggel vagy akár levessel töltöttet is. A folyóparton az út mellett volt is egy híres étterem, ahol a hinkali elég jó volt, de a WC... nos, azt inkább hagyjátok ki.

Ha eddig eljutottál, akkor már tényleg beérsz a Kaukázusba, rögtön a Gudauri régióba, ami Grúzia ismert (hacsak nem az egyetlen) síparadicsoma. Itt volt jó pár hajmeresztő szerpentín, meg az a bizonyos sílift, ami aztán télen kicsit megbolydult. Egyébként hirtelen nagyon hideg is lett, és amikor legközelebb megálltunk a Népek Barátsága Kilátónál, rendesen be kellett öltöznünk. Nemhiába, ez már 2000 m felett volt.

A Kilátót 1983-ban emelték a grúz és az orosz nép öribariságának emlékére - vagyis a Grúzia feletti orosz "protektorátus" 200 éves évfordulójára. Egyfelől jól tudjuk, mit jelent az, ha az oroszok a szárnyai alá vesznek egy másik országot, másfelől gondolom, nem nagyon volt választásuk a grúzoknak (sem a protekturátusra, sem az emlékmű építését tekintve). Szóval ez a beton izé, ami -szerintem iszonyatos- szovjet-stílusú, díjbirkózó kezű Tamara-királynővel, meg persze boldog kohómunkásokkal volt díszítve, nagyon szürreális látványt nyújtott 2300 m-n.

De a kilátás tényleg eszméletlen volt innen - és akkor még nem tudtam, hogy ez semmi ahhoz képest, amit Kazbegiben láthatok majd.

Bár időrendben "holnapra" kellene betennem, de földrajzilag mégiscsak a hadiút mellett van egy érdekes képződmény: vasas (vagy hasonló) kicsapódás a sziklákon, amin folyik le az ásványvíz. Természetesen inni is lehet belőle (egyébként elég sok helyen van az út mellett forrás), meg felmászni a köveken.

Kazbegibe (vagyis hivatalos nevén Stepantsmindába) csak este értünk. Ez a falu vagy kisváros a kiindulóhelye a Kazbek-túráknak, vagyis tele van panziókkal, és hátizsákosokkal. Van minden: bank, bolt, kocsma, kávézó, orvos, kínálnak itt gleccser- és hegymászó túrákat, dzsipeket (ami jó szolgálatot tesz, ha nem akarsz gyalog felmenni a Gergetihez, bár az autózás eléggé levesz az élményből...). Viszont -bármilyen puccos szállást is választasz- itt a hegyekben azért bármi előfordulhat. Minket is az a kellemetlen meglepetés ért, hogy a közeli építkezés miatt órákig nem volt víz, akár napjában többször is. Ezeket a dolgokat egyszerűen el kell engedni... helyette inkább meginni egy sört, és várni, hátha előbújik a HEGY a felhők közül. Tavaly én olyan szerencsés voltam, hogy egy percre láthattam a csúcsot, ami tényleg olyan magasan volt, hogy azt el sem tudtam volna képzelni. A többiek nem látták se tavaly, se idén, ezért a fotó, amit beteszek róla, 2016-os, és Anyuék csinálták. Az a kis izé a kisebb hegy tetején a Gergeti kolostor, ahová másnap felmásztunk.