Épp tegnap történt: új voltam egy társaságban, és a barátom úgy mesélt rólam, hogy "Anna, aki nemcsak hogy egyszer, de már kétszer volt Grúziában, sőt, harmadszor is vissza akar menni...", mire jött a riposzt, hogy nem értik, minek akar egyáltalán valaki akár egyszer is Grúziába menni... 

Nem lepődök meg ezen a hozzáálláson, mert szerintem az átlag magyar számára Grúzia maximum egy volt szovjet utódállam, ami egyáltalán nem olyan felkapott uticél, mint mondjuk Horvátország, vagy a második legnagyobb magyar város, London. Ezzel nincs is semmi baj, mások az igényeink, van, aki az all inclusive kényelemben tud kikapcsolódni egy Sex on the beach-csel a kezében, van, akinek meg a balatoni lángosos jelenti az igazi nyaralást. Vannak ezen kívül a "várost nézők", "kirándulósok", "hegymászók", "hétvégiházasok", "vízimádók", és a "jajj, csak magyarok ne legyenek"... bennem meg van mindegyikből egy kicsi.

Emellett valamiféle perverz vágy fűz engem Közép-Kelet és még "Keletebb"-Európához: a viharos történelmünk, a rendkívül változatos kultúránk, és a tény, hogy bizony néha félszavakból is megértjük egymást bebizonyította nekem, hogy sokkal több bennünk a közös, mint a különbség - akkor, ha olyanok, mint én, miért ne akarnám a tőlem telhető legnyitottabb módon megismerni őket. 

Grúzia nem az én ötletem volt, és először én is "hűztem meg háztam" - ma már viszont ott tartok, hogy harmadszor is visszamegyek, és ezúttal viszont viszek mindenkit, aki fontos. A barátnőm szerint biztosan előző életemben valami grúz ember lehettem, vagy karmikus küldetésem van ezzel az országgal kapcsolatban. Nos, én ennyire nem szeretném túlspiritualizálni, főleg, mert ennél sokkal egyszerűbb a magyarázat: Grúziában egyszerűen otthon érzem magam. Grúzia (szerintem) egy varázslatos ország, hihetetlen természeti és kulturális kincsekkel, amit ha nem látsz a saját szemeddel, akkor el sem hiszed. A grúzok (szerintem) rendkívül kedvesek, vendégszeretők, és ennyi bókot, udvariasságot és előzékenységet is rég tapasztaltam már mint itt. A fiatalabbak beszélnek angolul, és szeretnek beszélgetni, hálásak hogy érdeklődsz az országuk iránt. 

Grúzia egy 10 éves gyerekkel is abszolút jó uticél - bár, hozzáteszem, hogy Sárival nagyon könnyű utazni, mert türelmes, érdeklődő és nyitott (szoktam is mondani hogy marketing gyerek), vele egyáltalán nem volt semmi gond, hiszti vagy bármi más probléma (leszámítva, hogy a reptérre vezető úton összehányta a buszt, mert elkapott valami vírust Batumiben).

Akárhogy is, minden patetikusság nélkül mondhatom, hogy ottmaradt egy darab belőlem, úgyhogy jövőre megyek vissza, hogy megtaláljam!

Végezetül hadd búcsúzzak két dallal, az elsőt Jakob, a túravezetőnk, a másodikat Anri, a zenész küldte el nekem. 

Jakob kedvenc dala a grúz borvidékeket sorolja, majd azt mondja: "Megkérdeztem egy arra járót, hogy lehet, hogy Grúzia ilyen kicsi, és mégis minden megvan benne? Ha majd egy kicsit többet imádkozunk, többet törődünk a lelkünkkel, kicsit többet dolgozunk és kevesebbet irigykedünk, gyakrabban mosolygunk egymásra, üdvözöljük a másikat és nem állunk az útjába, több időt fordítunk a földre, és kevesebb időt vesztegetünk el, akkor majd leülhetünk és koccinthatunk…"

Anri - aki a grúz X-faktorban is szerepelt, a barátja döntős dalát ajánlotta. Tornike Kipiani nyerte meg a versenyt, és a dal címe magyarul: Gyönyörű Grúzia. (A gitáros pedig Anri).

A dalszöveg (angolból fordítva):

A szél altatódalt énekel Neked
A platánfák mesélnek Neked
A szomorúfűz gyengédséggel tölt el
Én, a beteg, kétségek közt gyötrődöm.

Hol van?
A gyönyörű Grúzia,
hol máshol van még egy Grúzia?

Kartli* földjei, földjei
Hegyvonulatok - széles vállakkal
A hegyekben - sötés, misztikus erdők
Az erdőkben - agancsos szarvasok