Tbiliszi azoknak is bőven kínál kikapcsolódási lehetőséget, akik már unják a városnézést. Múzeumban mondjuk sajnos egyben sem voltam, mert erre valahogy sosem volt időm, de a kultúrprogramok helyett azért adtunk az egyéb szórakozásoknak is. Itt van mondjuk mindjárt a bolhapiac. Jó, nyilván "ócskás" minden nagyobb városban van, és olyan is, ahol az emberek a padláson összekotort csorba bögrékkel és életlen, rozsdás késeikkel ülnek ki egy sámlira, de -biztos a hely varázsa teszi- a tbiliszi bolhapiac nekem nagyon bejött.

A piac a Száraz híd(on és a) lábánál van, a belvárostól picit azért kell gyalogolni. Azért "száraz" híd, mert a pillérei nem érnek a vízbe. Mindkét évben baromira megszívtam a piac megközelítését, ui. ha logikusan a folyóparton mész, akkor végig egy nagy négysávos, zajos és büdös út mellett kell gyalogolni, ahol hol egyik-hol másik oldalon lesz a járda. A pilléreknél van lépcső, ahol fel lehet menni a piacra, ami a hídon lévő járdán van. A másik útvonal kicsit hosszabb, de azért valamivel szebb: a Baratashvili úton egy aluljárón átkelve valahogy el kell jutni az Április 9-i parkig (és ha már itt vagy, akkor nézd meg Zichy Mihály szobrát), és onnan elvileg* egyenesen rá tudsz gyalogolni a hídra.

Zichy Mihálynak azért van szobra Tbilisziben, mert ő illusztrálta Shota Rusztaveli: A tigrisbőrős lovag c. eposzát. Shota Rusztaveli pedig -Sztálin után- a leghíresebb grúz személyiség, egy a 12. században élt költőóriás, aki a már említett eposzában írta meg a legnagyobb grúz királynő, Tamara történetét. 

Én, Rusztaveli, művész voltam, míg formáltam énekem.
a seregek úrnőjének balgán nyujtom életem:
elcsigázott szerelmesnek nincs gyógyírja sohasem,
ocsúdjak a szerelemből, vagy takarjon sírverem. 

(Weöres Sándor fordítása)

És ha már Április 9. Park: 1989. április 9-n Tbilisziben békés függetlenségi tüntetés zajlott, de a Szovjet Hadsereg a tömegbe lőtt, és 20 embert megöltek, több százan megsérültek. (II. Ilia, a pátriárka is ott volt, és sok embert mentett meg úgy, hogy a templomokba bújtatta őket.). 2 évvel később április 9-t a nemzeti egység napjává nyilvánították, és azóta nemzeti ünnep.

* És miért csak "elvileg" lehet a parkból rámenni a hídra? Mert idén akkora felújítások voltak a környéken, hogy minden utca le volt zárva, a járdák el voltak kerítve, így csak nagyon körülményesen, több háztömböt megkerülve keveredtem oda (amúgy idén csak átrohantam a piacon, a képeim és az élményeim tavalyiak).

Maga a bolhapiac két részből áll, és csak az első fele az igazi ócskás: a híd járdáján lépésnyi helyet is alig hagyva, nejlonzsákokon, kis asztalkákon vagy újságpapíron kipakolva kínálják az árusok minden elképzelhető portékájukat. Rengeteg az ember (sok helyi és persze turisták is), és néha tényleg alig lehet úgy elmenni, hogy ne lépjünk rá valamire vagy valakire. 

Alkudni nyilván lehet, és kell is, főleg, ha délután mész (azt hiszem, 4-5 körül zár a piac), mert ilyenkor már mindenki szabadulna, amitől lehet. Jó sok hülyeséget is árulnak, kínai matrioska-babától kezdve 2004-es, használt naptárig mindent, de persze sok régi csetreszes, lemezes, érmés, könyves is van, ill. Sári talált egy árust, aki régi patikai és orvosi eszközöket adott el. Nyilván a kommunista dolgok sem hiányozhatnak, de az én személyes kedvencem a filmplakátokat áruló pasi volt, aki -miután megtudta, hogy magyar vagyok- előkeresett nekem egy eredeti Édes Anna plakátot oroszul. (Nem vettem meg, drága volt.). Sári idén bevásárolt: a patikástól vett egy "ujjmérleget" (szikét vagy injekcióstűt akart, de azt Anyu nem engedte), és valaki mástól egy hatalmas, szőnyeg nagyságú, orosz nyelvű "Az éjszakai égbolt térképe" c. csillagtérképet. 

A piac másik fele a művészeté: ők a híd melletti parkban kaptak helyet. Mi sajnos már elég későn, eső után értünk oda, de így is látszott, hogy a grúz művészek -vagy legalább is akik itt árultak- Pirosmani (híres grúz naiv festő) nyomdokait követik: ennyi szín, ennyi mesebeli figurákra emlékeztető alak, és ennyi girbe-gurba ház rég lett megfestve. Persze itt is volt gagyi, akadt replika is, de voltak nagyon szép, nagyon eredeti, és nagyon drága festmények is. Nem bírtam megállni, vettem hűtőmágnest, ami Tbiliszit ábrázolja "naivan". (Azért volt ez naivság, mert beépített hűtőnk van...)

A bolhapiacon az arra érdemesek órákig csámboroghatnak, de ha megunod, akkor már megéri átmenni a hídon, és utána balra egy tök kellemes, függőszékekkel, kávézókkal és éttermekkel telezsúfolt sétálóutca található, ahol végre lehet inni egy normális cappuccinót.

És ha már shopping: hadd mutassam be a szállásunkhoz közeli két kedvenc helyemet:

• A Spar-t, akarom mondani a სპარ-t

• És a pékséget, ami konkrétan egy pincében volt. A fotón talán látszik, abban a kútnak tűnő kemencében süti a pék a kenyeret, ami valahol a pita és a pizzatészta között van. A tésztát rátapasztja a kemence falára, és onnan leszedve azonnal adja el.

Természetesen "hagyományos" plázák is vannak egy ekkora városban, mint Tbiliszi, de azoktól Magyarországon is viszolygok. Ugyanakkor turkálni elmentem, ráadásul egy olyan boltba, ami azt az igazi, rendszerváltás-kori magyar turikat idézte: szárítókötélen lógó rongyokból kialakított próbafülke, rengeteg ruha összehányva, dohos szag... (vessetek meg, de nekem bejön ez a "kincskeresős" feeling).

A folytatásban is lazább témák jönnek: Sári beszámol a Vidámparkról, én meg adok pár tippet, ha (nem puccos helyen) enni és inni akarsz Tbilisziben.