Chill és jóga 2348 méteren

A Zuruldi csúcs - kényelmeseknek

A csúcsra több úton lehet eljutni. És több módon is. Aki akar magas hegyet látni, de túl kényelmes, vagy fáradt a gyalogláshoz, annak sem kell lemaradnia a több ezer méteres magasságról, ha Szvanétiában, azon belül is Mestiában jár. Itt üzemel ugyanis a Zuruldi felvonó, amely két lépcsőben, összesen 920 m szintet legyőzve viszi fel a a kirándulókat a 2348 méteres csúcsra, ahonnan pompás kilátás nyílik Szvanétia hegyeire, gleccsereire, és a tágas mezőkön kellemes ejtőzésre is van lehetőség.

Feltéve persze, ha a felvonó üzemel. Normál esetben 10-től este 6-ig folyamatosan jár a lift, de rossz idő esetén, vagy műszaki hiba miatt gyakori az üzemszünet. A teljes ár 15 lari per fő (kb. 1500 Ft), ami azért errefelé nem számít épp olcsónak (más megközelítésben viszont, a mestiai lanovkára (felvonó) nagyon emlékeztető, de annál sokkal rövidebb eplényi lift 2200 Ft / fő). A jegy oda-vissza érvényes. 

A lift egyébként télen sífelvonóként is üzemel, egész korrekt sípályát alakítottak itt ki, bár őszintén szólva azt nem tudom, hogy télen hogyan lehet egyszerűen és biztonságosan eljutni Szvanétiába (tekintettel az útviszonyokra).

Az egészben a legnagyobb kihívás a felvonóig eljutni, ugyanis, mint hegyvidéki településeken lenni szokás, elég meredek utcákon kell felkaptatni a beszállóig. Ráadásul, mint mondtam, gyakori az üzemszünet, ez velünk is pont így volt, így majd' egy órát kénytelenek voltunk a felvonónál rostokolni. Egyébként ilyenkor (is) nagyon jól jött, hogy Jacob velünk volt, mert mégiscsak több információhoz jutottunk a szerelés kapcsán, úgyhogy a nagy tömegből, akik a felvonóra várakoztak végül csak mi maradtunk. Így amikor végre beindult a felvonó, elsők között szállhattunk be. Minden második ülésbe engedtek csak 3-4 embert (gondolom, a súlyelosztás miatt).

Az első felvonó 1989 m-re visz fel, és innen egy rövid gyaloglással érhető el a második lift, amely aztán 1868 m-ről repít egészen 2348 m-re. A felvonó viszonylag gyorsan halad, de így is legalább 20 perc a feljutás, miközben elképesztő látvány tárul az ember szeme elé. Persze, csak akkor, ha nem tériszonyos. Akkor azért nem olyan jó móka...

A kiszállás-beszállás rendkívül gyorsan történik, és a felvonóőrök csak akkor segítenek, ha pl. valaki sok gyerekkel utazik. Szemtanúi voltunk, ahogy egy néni elfelejtett kiszállni, amikor felért, és át is fordult a széke, mire az őr puszta kézzel megfogta az ülést, és visszatartotta, amíg a nagy darab (orosz) nő nehezen, de kiugrott a felvonóból.

 

Már az első felvonónál is, de a csúcsra érve is látszanak a sípályák, rendesen hüttével, tanuló pályákkal, ahogy kell. A nagyon trendi melegedőben minden 5 lari (vagy ennek többszöröse), és teljesen korrekt a WC is (ez egyáltalán nem jellemző a hegyekben, és általában Grúziában sem). Innen is csodálatos a kilátás, teljesen jól látszódott a 2 nappal korábbi túraútvonal a Koruldi tavakhoz, a gleccserek, és pár percre még az Ushba is a maga 4700 m-vel. Érdemes volt elhozni a távcsöv(ek)et, és mint kiderült, mindig van egy férfi, akinek nagyobb van, mint a férjednek (ld. a képeket).

Rövid, könnyű sétával egy nagyobb mezőre értünk. Előkerült a bor és a cha-cha is, és -ha már volt velünk egy jógaoktató (a nagynéném), akkor úgy gondolták a többiek, hogy ideális a helyszín egy kis jógázásra. Mi erre annyira nem vágytunk, így tovább gyalogoltunk, mert kicsit feljebb is nagyon helyes kis rétek kínáltak megfelelő helyszínt egy kis ejtőzésre. 

Jacob - aki továbbra is nagyon figyelt mindenkire a csoportból, a jógásokkal maradt, de hogy teljes biztonságban tudhasson minket is, nekem adta a rádiós adóvevőt. Mindig akartam ilyet, tudjátok, amin megnyomod a gombot, beszélsz, aztán azt mondod, hogy vétel, és kinyomod a gombot. Ezen keresztül kommunikáltunk párszor (az alatt a kb. 1 óra alatt, amíg "távol" voltunk"), de szerintem csak azért, mert többször is mondtam neki, hogy szeretnék a kütyüvel játszani.

A mezőre visszaérve még mindig tartott a jóga, a relaxáció tényleg elképesztő lehetett ezen a helyszínen. Utána a nagynéném még beállt pár pózba, nézzétek meg a képeket, azért ez így elég menő, nem?

A hegy mögött nagyon csúnya felhők gyülekeztek, és mint mondtam, a felvonót lezárják viharban, így jobbnak láttuk sebtiben lelibegőzni. Lefelé - ha lehet, még nagyobb élmény a lanovka, mert a kilátás egyszerűen pazar, még akkor is, ha végig görcsben van az ember gyomra az iszonyatos mélységtől.

Ezzel a könnyű kis túrával zárult a Szvanétiai túránk. Másnap indultunk vissza Kutaiszibe, ami egy köztes megállót jelentett Tbilszi és Tusheti közt. (Ott tértünk vissza a hegyekbe, és -ha lehet, az még nagyobb élményt adott, mint Szvanétia hatalmas csúcsai és gleccserei, de erről majd később).

Összességében Szvanétia szerintem...

... olyan hely, ahova mindenképpen próbálj meg eljutni, ha Grúziában jársz. Akkor is, ha amúgy nem vagy nagy túrázós, de persze még jobb, ha nem veted meg a bakancsot, a gyaloglást, és az időnként tényleg nehéz utakat sem. Nem minden nap lát az ember 4-5 000 méter magas hegyeket, és még akkor is simán megéri az esetleges kellemetlenségeket, ha amúgy a közelébe nem kerülsz a csúcsoknak.

Szvanétiában akkor is van mit csinálni, ha egyébként nem nagyon akarsz hegyet mászni, mert a helyi közösségek, az ezeréves falvak néprajzilag is nagyon érdekesek, és a sok apró múzeumot meglátogatva is képet kaphatsz a szvanok mindennapjairól, tradícióiról, amelyek szerint állítólag még pár tíz éve is éltek. 

Persze, most már egyre kényelmesebben utazható a környék: egyre jobb az infrastruktúra, egyre több minden épül ki a turisták kényelmét szolgálva, és -bár még mindig viszonylag olcsónak számít Magyarországhoz képest, de- egyre magasabbak az árak. Nyilván a sok hátizsákos túrázó kevésbé zavaró, mint az egyre szaporodó dzsipes, szandis turista, de a helyiek örülnek a megnövekedett forgalomnak, ami talán a legfontosabb bevételi forrásuk a tehenek mellett. Azért mondjuk Ausztriához képest még így is sokkal kevesebb a látogató a környéken, de kétségtelen, hogy fejlődik a szektor, és ez mondjuk nem biztos, hogy kedvez az élménynek.