Grúzia rejtett kolostorai

Ahová nem mennek a turistabuszok

A grúzokról általánosságban elmondható, hogy nagyon vallásosak, és a hitük tárgyi megnyilvánulásaiba (templomok, kolostorok, keresztek és adománygyűjtő perselyek) lépten-nyomon belebotlik az utazó. Én életemben annyi templomban nem voltam, mint az eddigi grúz utazásaim során, és azt hiszem, az összes útikönyvben is ajánlott, és abból kimaradó kolostort láttam. A fontosabb vallási látnivalókról itt találsz listát:

Mindazonáltal ezt a rengeteg templomot az elmúlt két évben néztem meg, idén még nem is nagyon volt szükség a kendőkre (ami egy nő legjobb barátja, ha ortodox templomba akar bemenni). Persze, azért idén sem "úsztuk meg" kolostor nélkül, bár kétségtelen, hogy kis mennyiségben jobban fogyasztható nekem is...

Kutaisziből indulva utunk újabb nagy etapja az eldugott Tusheti régió volt, azonban ahhoz, hogy ne veszítsük el a lelkesedésünket a rendkívüli megterhelő úton, így két részletben abszolváltuk az utazást. Első nap a fővárosig mentünk csak, ahol megaludtunk, majd dzsipekre váltottunk a buszt, és azzal keltünk át a méltán híres és hírhedt Abano hágón. De erről majd később.

ut_tushetibe.jpg

Hogy az út ne legyen olyan unalmas, elsőként megálltunk Goriban, ahol a világ egyetlen Sztálin múzeuma található (mert hogy itt született). Én két éve voltam itt, és addig biztos nem szeretnék menni, amíg ilyen egyoldalúan mutatják be a Generalisszimuszt. Időnk persze most nem volt elég, így végül csak a kertben sétáltunk, ahol meg lehet nézni (kívülről, ingyen) Sztálin szülőházát, és a páncélozott, minden korabeli luxussal felszerelt vonatát.

Goriról még annyit érdemes tudni, hogy van itt egy erőd, amit -bár már másodszor vagyok a városban, még sosem néztem meg, illetve hogy a város legutóbb 2008-ban került be a nemzetközi hírekbe, amikor a Dél-Oszétia elszakadása mellett harcoló orosz hadsereg bombázta a várost, mintegy 1000 katonai, és polgári áldozatot hagyva maga után (a város kb. 50 000 fős). A dél-oszét határ amúgy rendkívül közel van ide, és a háború során a városba ugyan nem hatolt be az orosz hadsereg, de a környező utakat ellenőrzésük alá vonták. 

Gorihoz nagyon közel van az Uplistsikhe-i barlangváros, ahova idén is bementünk, ellenben fotóm nincsen, mivel itt én fordítottam Jacobot. Sebaj, én már úgyis voltam itt, és most is az a véleményem, hogy -bár Vardzia sokkal nagyobb és szebb is, Uplistsikhe könnyebben elérhető, ezért ésszerűbb választás, ha több, mint 3000 éves sziklavárost szeretnél látni.

Ezek eddig a szokványos turista útvonalon fekvő "highlight"-ok, ide szinte minden utazási iroda elviszi az utasokat. Ugyanakkor a legjobb helyek legtöbbször kimaradnak a könyvekből, és ezeket már tényleg csak az ismeri, aki jól utánajár a dolgoknak. Ilyen pl. az Uplistsikhe-hez viszonylag közel fekvő, de eléggé eldugott Atenis sioni templom is.

Az Atenis Sioni templom

A főútról egy meredek, nagyon lerobbant betonútra felkanyarodva, kb. 10 km-es kitérővel egy grúz borvidéken keresztül jutunk el Ateni faluba. Itt tényleg mindenki a szőlészetből él, de nem igazán úgy kell elképzelni, mint a magyar borvidékeket: a hegyes sziklás talajon az út mellett sorakoznak a házak, mellettük a pincék, amelyek -magyar szemmel- eléggé lepukkant állapotban vannak. Útközben azt néztük, hogy a mindenféle anyagból tákolt kerítésekről pattognak le a sokszínű festékek, és a szőlőlugasok rendszerint vas csövekre vannak felfuttatva. Nyilván más az életszínvonal erre, mint mondjuk Villányban, és sajnos bort sem kóstoltunk. Mindenesetre az Atenis Sioni egy komoly ortodox szent hely, aminek az az oka, hogy a Tana völgyében fekvő 7. századi négy hajós épületben találhatóak az egyik legősibb grúz írásos emlékek. A templom falai kívül-belül össze vannak firkálva (1000 éves graffitik), és az írásokat még egy mai grúz is el tudja olvasni. Sajnos bent nem volt szabad fényképezni, pedig az ötven éve a templomban szolgálatot teljesítő bácsi (akinek a családja generációkra visszamenőleg szintén a templomban dolgozott) megmutatta a legrégebbi, 835-ből származó feliratot (amely a Nuskhuri-fajta írás), illetve a 980-ból datált, ma is használt grúz betűkkel (Mkhedruli) írt szöveget is. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy mi magyarok hol is voltunk ekkoriban?

A templom kívül is tele van feliratokkal, bár ezek jó része újabb (bár azért itt is bőven akadt 19. századi, vagy 20. század eleji graffiti). A legérdekesebb azonban a Királyok köve, amelyre, a legenda szerint legalább is, 3 grúz király hagyta itt a szignóját az ezredforduló tájékán (no, nem a Y2K-kor, hanem az eggyel korábbin).

Alaverdi székesegyház

Tbilisziből Tusheti felé haladva, még bőven a nagyon jó út mellett, Kakheti (a legjelentősebb szőlőtermelő) régióban található az Alaverdi kolostoregyüttes, amely a maga 55 méterével sokáig a legmagasabb templomnak számított Grúziában. Ma már csak a második, de így is elég impozáns, bár ez volt az első hely, ahol még a templomba belépés előtt be kellett magunkat teljesen bugyolálni. A bermudát viselő férfiak is kaptak valami értelmezhetetlen nadrágot, úgyhogy összességében elég röhejesen néztünk ki (de a szokásokat tiszteletben kell tartani!). 

A templom egyes részei a 6. századból származnak, vagyis az eredeti templom több, mint 1500 éves! Aztán ezt nagyrészt lebontották, és a 11. században újjáépítették (tudjátok, akkor újították fel, amikor nálunk az államalapítás zajlott!). A kolostor alapítója egy asszír szerzetes volt, és azért számít rendkívüli helynek, mert ez a szerzetes volt az egyike annak a 7 asszír papnak, akik végül is elterjesztették a kereszténységet Grúziában. Bent itt sem lehetett fotózni.